VP2-4.1.7-21 kódszámú felhívás
Mely keretében mezőgazdasági termelők pályázhatnak terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére.
A pályázat teljes keretösszege: 50 Mrd forint.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió forint,maximum 1 milliárd forint.
Közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
A felhívásra azon mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmetek, akik:
• Igazolják, hogy az utolsó teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.
A pályázatban az alábbi célterületek támogathatóak:
A) célterület:
- Terményszárítók, terménytisztítók, és terménytárolók technológiai felújítása, valamint az azok üzemeltetéséhez kapcsolódó épített vagy mobil eszközök, valamint a kapcsolódó technológiák létesítése, beszerzése és technológiai felújítása.
- Univerzális magtisztítók, elő- és utótisztítók létesítése, kapacitásnövelése
- Terményszárítók létesítése, kapacitásnövelése, ezen belül is:
- anyagmozgató gépek beszerzése, létesítése vagy felújítása;
- porleválasztás gépeinek beszerzése, létesítése vagy felújítása;o a tárolási technológia kiegészítő berendezéseinek beszerzése, létesítése vagy felújítása;
- fogadógarat létesítése, felújítása, előtároló szín létesítése, mobil garat beszerzése;
- síktárolók padozatának és oldalfalainak javítása, légbeömlő nyílások létesítése, tetőszerkezet cseréje;
- silók kupolaszigetelése;
- telephelyenként egy előtároló felújítása;
- silók mérlegrendszerének létesítése vagy felújítása;
- terménytárolókba beépített terményhőmérők létesítése vagy felújítása, szenzorok telepítése.
B) célterület:
- Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.
- Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, az A) célterületén önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:
- A telepen belül megvalósítandó infrastruktúra-fejlesztés és/vagy eszközbeszerzés
- Terményszárító vagy terménytisztító üzemenként egy tranzittároló létesítése vagy felújítása
- Termények minőségvizsgálatára alkalmas gépek, műszerek beszerzése
- Telephelyenként egy, maximum 50 m2 méretű kezelőhelyiség, vezérlőépület létesítése
- Telephelyenként egy hídmérleg létesítése vagy felújítása
- Üzemen belüli anyagmozgatás gépei
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, az A) célterületének a) vagy b) pontjában szereplő tevékenységgel együttesen támogathatóak:
- Terménytároló létesítése;
- Előtároló létesítése.
Benyújtási szakaszok:
- Első szakasz: 2021. augusztus 2. – 2021. augusztus 16.
- Második szakasz: 2021. augusztus 17. – 2021. augusztus 30.
- Harmadik szakasz: 2021. augusztus 31. – 2021. szeptember 13.
- Negyedik szakasz: 2021. szeptember 14. – 2021. szeptember 27.